
Íme a jó pár rögzített történet közül egy nagy adag,úgy igazán az elejétől.Tessék;
Az aljával kezdtük.Hátul szinte mozdíthatatlanra rohadtak össze a dobbal a pofák az állítólagos öt hónapnyi állás alatt.
Végeredményben az egész hatsó futómű kikerült a teleszkópok cseréje, a tank levétele, a lakatolás, alapozás, stb végett.
Alvázvédelmet a hét évvel ezelőtti igénytelenül elbarmolt teljes átfestéskor sem kapott az autó, pedíg sokat könnyített volna a munkáinkon. Később ide kerültek új fékcsövek és munkahenger is, valamint jobb állapotú bontott,szabályzott fékdobok is.
Teljesen érintetlen az egész alja. Leszámítva a kipufogórendszert,ami egy kilenc éve Pesten rátákolt gyári cucc. Azért tákolt,mert az összes csavarfej le lett hegesztve az összetételeknél...ez meg érthetetlen.
A helyben és a műhelyben történt karosszérialakatos munkákért köszönet J.Gyulának. ez úton is.
Aztán következett sok apró,de annál több időt felemésztő újraélesztés.
Ezeken a képeken többnyire minden rozsdás,amint látszik, de korántsem menthetetlen.(már ami,ugyebár)

Egy, annó a bal hátsó szilentben dolgozó persely, és korhűbb utódja.
Ez a fékdob lemez is megszolgált a majd' három évtized alatt...
Az első, - az autó alján végzett munkák - bejegyzés végén a legkomplikáltabb és talán számunkra lehetetlennek tűnő feladat maradt. Ez a motort tartó kereszt bölcső kioperálása, majd lehetőség szerinti felújíttatása volt. Folytatás hamarosan.
A ragyogó, uszoda előtti fotóktól indultam, és egészen lelkes lettem! Nagyon szép az autó! Mindjárt jó döntésnek éreztem, hogy belevágok egy első szériás, 1981 őszi AccordII 1,6EX Hatchback felújításába.
VálaszTörlésAz autó 9 éve áll, s bár a gazdája szerette, tartogatta, az idő és a korrózió nem állt meg felette!
Az alapos munkátokat, és fotóitokat látva kicsit megijedtem a feladat nagyságától! De sokat segített is a bejegyzésed: jobban meg tudom tervezni a munkát. (Először is azt hiszem, egy aknát kell a garázsban csinálnom...!)
Én is miskolci vagyok, s a napokban "találkoztunk" is. Remélem lesz módom nemcsak motorkerékpárról üdvözölnöm Téged, de - egy hasonló színvonalú felújítás után - márkatársként is!
Örömmel olvasom felbuzdulását! Régen lepődtem meg én is ennyire,mint a múltkor,mikor megszólított vezetés közben a motorról. Mondhatom,hogy igazán ritka és egyedi helyzet volt. Miután telefonon is beszéltünk, továbbra is nyugodtan fordulhat hozzám bármivel és a segítségére leszek. Egy aknára minimum szükség lesz az már biztos. A munka sosem áll meg nálunk sem.Legalább is még pár évig nem.
VálaszTörlés